Rákóczi Pál (1596 1636) és fia, Rákóczi László (1636 1664) könyvei Rákóczi Pál könyveire vonatkozó dokumentumok Az 1638 1646-évi összeírások Rákóczi Pál halála után a gyermekek gyámja a fejedelem, Rákóczi György lett, s az árvák bonorum praefectus -a Máriássy Ferenc. A birtokok javainak inventálása ekkor kezdődött el, s néha nem haladtak zökkenőmentesen. A fejedelmet folyamatosan tájékoztatták az összeírt javakról, s arról, mit, mikor vittek be Sáropatakra a család kincstárába megőrzésre. Az alábbi összeírásokon szereplő könyvek feloldását tehát első lépésben mindig az 1660 körül keletkezett sáropataki katalógussal próbáljuk meg, de ez nem jelenti azt, hogy meg vagyunk győződve arról, hogy a Patakra vitt könyvek ott is maradtak, s incorporálták azokat I. Rákóczi György, majd Zsigmond gyűjteményébe. Elképzelhető az is, hogy valóban ott maradtak, s ezen az úton a református könyvtárba kerültek, majd osztoztak e bibliotéka mostoha sorsában is. 1640. december 16. Lechnic A teplomban a sekrestyéből nyíló ajtón mennek feöl egi kerekdet grádiczon egy bótoczkába, kiben diversorum authorum antiquorum patrum in maiori folio vagion könyw No 79, in quarto autem 75. Mai lelőhelye: OL E 146 U. et C. Fasc. 37. Nr. 23. Kiadta: Iványi Béla, ADATTÁR 11. 382. A kolostor javait Rákóczi Pál árvái számára inventálták. 1642. július 13. Gyulafehérvár A fejedelem által szignált nyugta Máriássy Ferencnek, hogy a felsorolt javakat Patakra a kincstárban elhelyezték. Ezek közt könyvek is voltak:
1.˙egy derék kis könyvecske
2.˙Miséhez valo psalmus egy papiroson
3.˙két miséleo könyv
4.˙Egy kalauz könyv
5.˙Cosmographia egy könyv
6.˙Theatrum historicum Lelőhelye: Máriássy család lt. Batizfalvi rész, XXXIII. csomó, Nr. 9. Kiadta: Iványi Béla, ADATTÁR 11. 494 495. Rákóczi Pál possessor-bejegyzés alapján ismert könyvei BIBLIA Biblia Latina. Venetiae, 1478, Leonhardus Wild, in fol. GW 4233.; KOTVAN 1979. Nr. 227. I. Az a2 folión: Ex libris Paulo Rakoczi de Felsö Vadas 1619 3. Augusti ex dono G. D. Joannis Bornemissa in Abbos ; Iste liber pertinet ad Emericum de Naguat Junior Casparus Magoczi Anno Domini 1565 Agriae ; A könyv magyar bejegyzéseiről: Király Péter: Ismeretlen magyar glosszák. Jászói, Zirci, Nagyvátyi glosszák. Nyelvtudományi Értekezések, 1959. 17 59. AUGUSTINUS Sanctus, Aurelius Opera omnia Tomus I. (Cum praef. Erasmi Roterodami). Lugduni, 1563, Sebastianus Honoratus, in 8. Kalocsa, Főszékesegyházi Könyvtár, K 1367. A kötetre Szelestei Nagy László hívta fel figyelmünket (MKsz 1994. 198.) Bejegyzései: Ex libris Pauli Rákóczy die 1a Maij Anno 1621 ; Collegio Homonnensis S. J. Dono Datum 1636 ; Inscriptus Bibliothecae Monasterii Ujheliensis 17(..?) Rákóczi Pál a homonnai jezsuitákkal különösen jó kapcsolatban volt. Sejtésünk szerint a mai szlovákia területén lévő könyvtárak tartogatnak még meglepetéseket könyvtárával kapcsolatban. A homonnai jezsuita iskola állította össze a halálakor megjelent gyászvers-kötetet is ((RMK II. 504. leírása a Rákóczi-katalógus 98. tételének jegyzetében, e kötet ???? lapján.) Ő maga is Grázban a jezsuitáknál tanult (Vö. Johann Andritsch: Studenten und Lehrer aus Ungarn und Siebenbürgen an der Universität Graz, 1586 1782. Graz, 1965. 40.), s a rend magyarországi tevékenységének aktív támogatója volt (lásd pl. a generális levelét Vásárhelyi Dánielnek Kassára: Archivio della Compagnia di Jesů, Roma, Austr. 4. Fol. 741.) PERERIUS Valentinus, Benedictus (Benito Pereira) Commentariorum et disputationum in Genesim Tomi quatuor ... Coloniae Agrippnae, 1601, Antonius Hierat, in fol. Gyulafehérvár, Római Katolikus Hittudományi Főiskola Könyvtára. A kötet leírását Balázs Mihály bocsájtotta rendelkezésünkre. Bejegyzései: Ex libris Pauli Rakoczi de Felseö Vadasz Comitis Supremi Comitatum Saaros et Thorna 1628 ; Ex libris F. Mártonffy ; Liber Seminarii Incarnatae Sapientiae 1875 . THURÓCZY János Chronica Hungarorum. Augsburg, 1488, Erhardt Ratdolt, in 4. HC 15518.; RMK III. 15.; Sajó-Soltész 3324/r.; British Museum Library, IB 6663. Vö. BMC II. 381. I. Exemplar. Zrínyi János könyvtárában volt 1612-ben, halála után lett Rákóczi Pálé. Bejegyzései: MDLXXII Stemmata Egregij atque Eruditi Iuuenis Mathiae Bachmegey ob consecrationem perpetui monumenti. Manu propria Georgius Bogomed(...) ; Ex libris Joannis Zriny 1612 ; Ex libris Pauli Rakoczij de Felsö Vadas Comitis Comitatus de Saaros (...) Thorna etc. A 174a folión Istvánffy Miklós 17 latin hexametere olvasható Epitaphion Spectabilis ... Nicolai Comitis de Zrinio (1566). Lásd Elisabeth Soltész: Über einige Besitzer der Ungarnchronik des Johannes Thuróczy. Gutenberg Jahrbuch, 1994. 87. Rákóczi László könyvei Amint az alább is közölt possessor-bejegyzésekből kitűnik a lechnici kartauzi kolostor könyvei közül, annak feloszlatása után(?) sok került a Rákóczi család birtokába. László 1651. május 22-én a sebesi ferenceseknek ajándékozta könyveinek úgy tűnik régibb darabjait. Amíg Imrih Kotvan ősnyomtatvány-katógusa meglehetősen, sőt meglepően nagyszámú könyvét említi, amelyek ma nagyobbrészt Túrócszentmártonban a Matica Slovenska könyvtárában vannak, addig ugyane könyvtár antikva-katalógusa csupán egyetlen, 1503-ban kiadott könyvét regisztrálta. Külön ki kell emelnünk azt véleményünket, hogy ha valakinek a XVII. század közepén ennyi ősnyomtatványa volt, akkor feltehetően elég sok egyéb kötet is gyűjteményéhez tartozott. A szlovákiai könyvtárak XVI XVII. századi könyvállományának feldolgozása feltehetően még számos, e bibliotékában volt könyvekről fog adatokat szolgáltatni. A tényről, hogy Rákóczi Lázló könyveket adott a sebesei kolostornak megemlékezik Csontosi János (A Magyar Történelmi Társulat 1881. évi vidéki kirándulása. Bp., 1883. 136.), illetve Varjú Elemér is (hagyatéka: MTAK MS 647/b. Fol 32.) Rákóczi László possessor-bejegyzés alapján ismert könyvei BERNARDINUS de Bustis Rosarium sermonum ... Hagenoae, 1503, Heinrich Gran, in 8. MATICA 318. A címlap rectón: Ex libris Illustrissimi (...) Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conventui Sebesiensis Anno 1651 die 22. Maij BIBLIA; NICOLAUS de Lyra Postilla super Bibliam. Cum expositionibus Guillemi Britonis et additionibus Pauli Burgensis et correctoriis editis a Matthia Doering. Pars I. Norimbergae, 1481, Antonius Koberger, in fol. HC 10369.; KOTVAN 1979. Nr. 885. Egyetlen szignált bejegyzése: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi mutuatus et ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. CAUSSINUS Trecensis, Nicolaus De eloquentia sacra et humana libri XVI. ... Coloniae Agrippinae, 1634, sumpt. Joannis Kinchii, in 8. Gyöngyös, Műemlékkönyvtár, III. 1000. A címlap rectón: Ex libris Ladislai Alexandri Rakoczij emptus ŕ Georgio Haraczanij tribus et medio floreno Anno 1647 ; Conuentus Cassouiensis (XVIII. századi kéz); Inscriptus Bibliothecae Conventus Gyöngyösiensis 1799. T. VI. Rákóczi László Sándort nem ismer a szakirodalom, Rákóczi Sándort sem e korból. GERSON, Johannes Opera omnia. Pars I III. Argentinae, 1488, Johannes Grüninger, in fol. HC 7622.; KOTVAN 1979. Nr. 520. I. Mindhárom rész A2 foliója rectón: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. A pars II. A3 folióján: Conventus Sebesiensis Fratrum Minorum Strictiorum Observantiae Sancti Francisci Provinciae Hungariae Sanctissimi Salvatoris GERSON, Johannes Opera omnia. Pars I. Argentinae, 1488, Johannes Grüninger, in fol. HC 7622.; KOTVAN 1979. Nr. 520. II. Ez a második példány, amelyből Rákóczi László bejegyzéssel csak az első rész maradt fenn (vagy duplumként csak ez volt meg neki). Pars I. A2 foliója rectón: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. ; Fratrum Carthusiensis de Lehnicz GRITSCH, Johannes Sermones quadragesimales. Norimbergae, 1481, Antonius Koberger, in fol. HC 8067.; KOTVAN 1979. Nr. 570. II. A Ia foliója rectón: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. ; Liber iste fuit fratris Cristofori novicij sacerdotis hic defuncti scilicet in domo Lechnycz ordinis Carthusiensis GUIGO carthusianus Statuta ordinis cartusiensis a domino Guigone priore cartusie edita ... Balileae, 1510, Johannes Amerbach, in 8. MATICA 823. A címlap rectón: Ex libris Illustrissimi (...) Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conventui Sebesiensis Anno 1651 die 22. Maij GUILLELMUS Alvernus Opera. Cum additamentis Theodorici Ulserinii. Norimbergae, 1496, Georgius Stuchs, in fol. H 8300.; KOTVAN 1979. Nr. 582. IV. A címlap rectón: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. ; Fratrum Carthusiensis de Lehnicz JOHANNES de Bromyard Summa praedicantium. Pars I II. Basileae, 1484, Johannes Amerbach, in fol. HC 3993.; KOTVAN 1979. Nr. 703. II. Minkét rész folio Ia-an: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. Ugyancsak mindkét rész folio IIa-n: Conventus Sebesiensis . A pars I. folio Ia-n még: Fratrum Carthusiensis de Lechnycz JOHANNES de Tambaco Consolatio theologiae. Argentinae, cca. 1478, Georgius de Spira, in fol. HC 15236.; KOTVAN 1979. Nr. 727. I. Ez a kötet is a lechnici kartauziaktól kerülhetett a Rákóczi családhoz, majd László a sebesi ferenceseknek adta. Egyetlen bejegyzése a címelőzéklapon: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. JOHANNES de Tambaco Consolatio theologiae. Argentinae, cca. 1478, Georgius de Spira, in fol. HC 15236.; KOTVAN 1979. Nr. 727. II. Ez a második példány is a lechnici kartauziaktól kerülhetett a Rákóczi családhoz, majd László a sebesi ferenceseknek adta. Egyetlen bejegyzése a címelőzéklapon: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. Koll. 1.˙LANDORA, Berengarius de Lumen animae. Argentinae, 1482, s. typ. in fol. HC 10333.; KOTVAN 1979. Nr. 753. IV. Koll. 2.˙CARACCIOLUS, Robertus Sermones de divinorum iudiciorum. Norimbergae, 1479, Fridericus Creussner, in fol. GW 6113.; KOTVAN 1979. Nr. 351. III. A koll. 1. címelőzéklapján: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. ; ezután: Conventus Sebesiensis ; Conventus Sebesiensis 1723 . Koll. 1.˙LEONARDUS de Utino Sermones quadragesimales de legibus. Coloniae, ante 1475, Conradus Winter, in fol. H 16116.; KOTVAN 1979. Nr. 758. Koll. 2.˙GRITSCH, Johannes Sermones quadragesimales. Ulmae, 1475, Johannes Zainer, in fol. H 8063.; KOTVAN 1979. Nr. 568. II. Ez a kötet is a lechnici kartauziaktól kerülhetett a Rákóczi családhoz, majd László a sebesi ferenceseknek adta. Bejegyzései: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi mutuatus et ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. ; Liber (...) cancti Anthonii e(t) per dominum Jeronimum(?) fidei (...)actoris Johannis Glupczar Canonico Cracs Anno domini 1488 , és egy jegyzet 1474-ből: Venerabili ac Egregio viro magistro Stanislao de Schadek Sacre theologie profesore Anno domini milesimo quadringentesimo quarto Commutacione estiuali. Protunc Rectore existente huius alme Vniversitatis Cracouiensis existente intitulatis lectiones et exercitia gradum Baccalariatus concernentia Ordine infra exaudiuit. NIDER, Johannes Praeceptorium divinae legis. Augustae Vindelicorum, 1479, Johannes Wiener, in fol. H 11792.; KOTVAN 1979. Nr. 890. Bejegyzései a folio Ia-n: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. ; Iste liber videlicet Praeceptorium Nider Emptus per me Swantoslaum Silensium(!) ubique locorum et omnium tempore tenentem in domo circumspecti viri Petri Salomonis per (ciuitatem?) Cracs morantem sub anno domini 1483 Feria sexta ante festum Viti et modesti pro duobus florenis ungaricalibus qui liber meum post discessum a paulo ante pro collegio minori ad usum communem protunc(?) propter p(...)mi detur . PETRUS Lombardus Sententiarum libri IV cum Sancti Bonaventurae commentariis a Johanne Beckenhaub emendatis. Tabula. Pars I II. Norimbergae, 1491, Antonius Koberger, in fol. HC 3540.; KOTVAN 1979. Nr. 948. Ez a kötet is a lechnici kartauziaktól kerülhetett a Rákóczi családhoz, majd László a sebesi ferenceseknek adta. Bejegyzése az a2 folio rectón: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. THOMAS de Aquino Summa theologica. Pars II III. Basileae, 1485, Michael Wenssler, in fol. HC 1434.; KOTVAN 1979. Nr. 1129. Bejegyzése az a3 folio rectón: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi etc. ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. TURRECREMATA, Johannes de Flos theologiae et quaestiones evangeliorum. Argentinae, cca. 1487, Georgius Husner, in fol. HC 15713.; KOTVAN 1979. Nr. 1186. III. Bejegyzése a címlap rectón: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. Koll. 1.˙VERSOR, Johannes Quaestiones super Metaphysicam Aristotelis. Coloniae, cca. 1486, Theodoricus Molner, in fol. H 16050.; KOTVAN 1979. Nr. 1208. II. Koll. 2.˙GERARDUS de Monte Commentaria circa Thomae Aquinatis tractatum de ente et essentia ... Coloniae, cca. 1485, Theodoricus Molner, in fol. KOTVAN 1979. Nr. 518. Koll. 3.˙VERSOR, Johannes Quaestiones super libros Aristotelis. Coloniae, cca. 1488, Theodoricus Molner, in fol. H 16046.; KOTVAN 1979. Nr. 1205. Koll. 4.˙LAMBERTUS de Monte Copulata super tres libros Aristotelis de anima iuxta doctrinam Thomae de Auino cum textu. Coloniae, cca. 1488, Henricus Quentell, in fol. KOTVAN 1979. Nr. 752. Bejegyzései a címlap rectón: Ex libris Illustrissimi Comitis ac Domini Domini Ladislai Rakoczi ad usum concessus Conuentui Sebesiensis Anno 1651 die 22 Maij L. Mppa. ; Conuentus Sebesiensis . Rákóczi Lászlónak ajánlott könyv TRETER, Casimirus Matthias Kalendariom Krisztus urunk születése után az MDCLVII. ... mellyet rendelt nagy szorgalmatosságal az béchi meridianumra ... Bécs, 1657, Johann Jacob Kürner, in 8. RMK I. 919.